A jubileumi, tizedik Csabai Kolbászfesztivált október 19-23. között rendezik
meg a békéscsabai városi sportcsarnokban és környékén. A fesztivál egyik
csemegéjének a Bajnokok Ligája kolbászkészítő verseny ígérkezik. A megnyitón a
megjelenteket vendégül látják egy kis pálinkára, kolbászra, pogácsára, borra -
hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Nyemcsok László
Ifjúságiak és nyugdíjasok számára ugyanúgy kiírtak kolbászkészítő versenyt, mint a médiának vagy éppen az előző kilenc fesztivál dobogósainak. Ez utóbbi versenyszám kapta a Bajnokok Ligája elnevezést. Természetesen a fő attrakció a 300 csapatos jövő szombati kolbásztöltés lesz. Dr. Ambrus Zoltán, a rendezvény főszervezője kérdésünkre elmondta: ismét kolbászt gyúr Pessuth Rita kick-box-, Kovács Katalin kajak- és Besenyei Péter műrepülő-világbajnok. Hasonlóan a városvédő Ráday Mihályhoz, aki vélhetően igyekszik védeni majd a maga készítette kolbászt is. - A fesztivál megmaradt annak, aminek 1997-ben indult, vagyis a középpontban a hagyományőrzés, a hagyományok továbbvitele áll - hangsúlyozta dr. Ambrus Zoltán. - Nagy öröm, hogy a megyéből, az országból, sőt a határon túlról is erre az időpontra időzítik nagyon sokan a Békéscsabára látogatásukat. Ilyenkor alig találni a megyeszékhelyen, a közelben szálláshelyet. Dékány Ferenc, a Csabahús Kft. igazgatója kiemelte: a kolbászfesztivál első, 1997-es sajtótájékoztatóját náluk rendezték, így külön öröm, hogy most is ők lehettek a házigazdák. Meglepetésként Dékány Ferenc előhúzott néhány Munkácsy-kolbászt. A csabai múzeummal egyeztettek, és a vastagkolbász címkéjén Munkácsy Leány tálcával című képe látható. Természetesen fesztiválkolbász, valamint a méteres és másfél méteres kolbászok sem hiányoznak a rendezvényről. Dékány Ferenc kiemelte: a fesztivál jót tett a Csabai kolbász hírének, de a Csabai kolbászt készítők is folyamatosan egyre jobb kolbászt gyártottak, hogy ne valljanak szégyent a fesztiválon. A rendezvényhez idén is borvigadalom, valamint mezőgazdasági és élelmiszer-ipari, illetve turisztikai kiállítás társul. Bora Imre, a borvigadalomról elmondta, hogy a kétezer négyzetméteres sátorban 30 pincészet, borászat kóstoltat, árul majd. Felépítenek pálinkafaházakat is, hiszen a kolbászhoz, a disznótorhoz a bor mellett a pálinka is hozzátartozik. A mezőgazdasági kiállításon több mint 50 szakmai kiállító jelenik meg, és a főszerepben itt is a kolbász lesz.
Jótékonysági borok és kolbászok kalapács alatt
Hagyomány, hogy a Csabai Kolbászfesztiválon jótékonysági kolbász- és borárverést tartanak. Nem lesz ez másként az idén sem, az árverést október 20-án, pénteken 17.30 órakor rendezik meg a sportcsarnok első emeleti rendezvénytermében. Az árverés célja a békéscsabai kórház gyermekosztályának egy kékfényterápiás lámpa beszerzése, amely az újszülöttkori sárgaság kezeléséhez elengedhetetlen. A készülék ára 1,2 millió forint. Uhrin Zoltán, a 376 tagot számláló Csabai Kolbászklub elnöke a tegnapi tájékoztatón elmondta, a jótékonysági árverésre a klub is ajánl fel kolbászt. Az elnök hozzátette: a szárazkolbászversenyre a versenyműveket jövő hét kedden és szerdán várják a Szlovák Kultúra Házába.