Beol.hu
A Beol.hu alapvetően információs és közösségi lapként határozza meg magát, azaz a klasszikus médiatevékenység korlátait kibővítve teret kívánunk adni a — főként Békés megyei — internetes közösség kreativitásának.
Az információs és közösségi lap igazi internetes néplaphoz méltóan lefedi a teljes internetező kereskedelmi célcsoportot, azaz főként a 19 és 49 év közöttiek látogatják meg naponta több alkalommal. Felmérések szerint ők teszik ki a törzslátogatók gerincét, azonban jelentős számban akadnak látogatóink a tinédzser (főként 14-18), illetve az 50-60-as korosztályokból is.
Látogatottságunkat folyamatosan monitorozza a Median közvélemény-kutató társaság által működtetett Webaudit.hu, mely jelenleg az online médiapiac legfontosabb webstatisztikai szolgáltatása. A Webaudit adatai szerint az elmúlt öt esztendőben a Beol.hu megsokszorozta látogatottságát, az évenkénti növekedés mintegy 50 százalékos. Jelenleg, 2010 első negyedévében a napi látogatottság meghaladja a 15-20 ezret, míg az oldalletöltések száma 250 ezer és 500 ezer között mozog naponta.
Ha Ön az átlagnál kvalifikáltabb, jobb anyagi körülmények közt élő, a helyi közösség iránt érdeklődő, döntéselőkészítésben és -hozatalban résztvevő célcsoportot kívánja megszólítani, a Beol.hu-n célszerű elhelyeznie üzeneteit, hirdetéseit.
vissza- A+
- A-
- P